HIHETETLEN LEHETŐSÉG JELENT MEG, AMIRŐL MÉG NAGYON KEVESEN ÉRTESÜLTEK! HAVONTA 200 – 350 EZRET ADNAK, ARRA HOGY TANULJ! ITT VAN A KIÍRÁS >>>

Hirdetés:

A pályázatot folyamatosan lehet benyújtani legkésőbb 2018. március 30-ig.
Campus Mundi
Módosított pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára
külföldi részképzésre – 2017/2018. tanév

A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi – felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program (EFOP-3.4.2-VEKOP/15-2015-00001) projekt keretében ösztöndíjpályázatot hirdet 2017. június 1. és 2018. szeptember 30. között megvalósítható külföldi részképzés támogatására felsőoktatási hallgatók számára.

A pályázat célja
A pályázat célja, hogy a hallgató a külföldi partneregyetemen teljesített tanulmányai alatt az itthoni tanulmányaihoz szorosan kötődő kurzusokat teljesítsen, és interkulturális tapasztalatokat szerezzen, melyek hazatérését követően a magyar munkaerőpiacon való elhelyezkedésben vagy további tanulmányaihoz előnyt biztosítanak. A hallgatók a küldő egyetem érvényes Erasmus+ és más kétoldalú szerződései alapján az Erasmus+ programországaiban, vagy egyéb országban teljesíthetik külföldi tanulmányaikat. A Stipendium Hungaricum programban részt vevő országba vagy területre történő kiutazás esetén útiköltség-támogatás is igényelhető. A fogadó egyetemen a nyertes hallgatók tandíjmentesen tanulhatnak. A félévi részképzés során legalább 20, egy trimeszter esetén legalább 15 sikeresen teljesített ECTS kreditet vagy azzal egyenértékű kreditet kell megszereznie vagy óraszámot teljesítenie a hallgatóknak, amelyet a küldő felsőoktatási intézménynek a hallgató tanulmányaiba be kell számítania. Mester- és doktori képzés esetén kutatási tevékenység is támogatható, amennyiben ez a tanulmányi követelményekhez szorosan kapcsolódik. A külföldi részképzés időtartama legalább 3 hónap (90 nap) az utazási napokon kívül. Támogatás legfeljebb 5 hónapra nyerhető el, kivételesen indokolt esetben igényelhető maximum 12 hónapra ösztöndíj (pl. közös képzési programban való részvétel esetén). A mobilitás időtartama legkésőbb 2018. szeptember 30-ig tarthat.
Nem nyújtható be pályázat a Külügyminisztérium által utazásra nem javasolt térségekbe: http://konzuliszolgalat.kormany.hu/utazasra-nem-javasolt-tersegek

A fogadó egyetem kiválasztása
Részképzést teljesíteni a küldő felsőoktatási intézmény külföldi partneregyetemeinek egyikén lehet. A küldő felsőoktatási intézmény közzéteszi az Erasmus+ program vagy más kétoldalú szerződés keretében együttműködő felsőoktatási intézmények listáját a szerződésben rögzített tématerületek, képzési szintek, kutatási területek, az oktatás nyelve, valamint létszámok megjelölésével, a pályázó hallgatók pedig a saját képzési területüknek, képzési szintjüknek és nyelvtudásuknak megfelelő partnerintézményekből választhatnak legfeljebb hármat.
A partneregyetemek listájában nem szereplő egyetemet nem lehet a pályázatban megjelölni.

A pályázat benyújtására jogosultak köre
Bármely Erasmus+ programban részt vevő (Erasmus+ charterrel rendelkező) magyarországi felsőoktatási intézmény magyarországi képzési helyén tanuló hallgatója nyújthat be pályázatot, aki:
– alap-, mester-, osztatlan-, vagy doktori képzésben legalább 1 lezárt aktív félévvel rendelkezik;
– alapképzés és osztatlan képzés esetében legalább 2 lezárt aktív félévvel fog rendelkezni a részképzés megkezdésekor (mester- és doktori képzés esetében nem előfeltétel);
– a pályázott tevékenység megvalósításakor aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik a pályázáskor megadott képzésen;
– az oktatás nyelvéből/nyelveiből legalább B2 szintű, komplex nyelvtudással rendelkezik (amennyiben a fogadó egyetem ennél magasabb szintű nyelvtudást kér, akkor az az irányadó);
– Erasmus+ programországba tervezett kiutazás esetén benyújtotta Erasmus+ részképzésre vonatkozó pályázatát;
– vállalja, hogy a támogatás lejártát követő 5 évig részt vesz a program alumni rendszerében, illetve biztosítja elérhetőségét.
Nem pályázhatnak olyan külföldi állampolgárságú (ideértve a kettős állampolgárságú) hallgatók, akik magyar állami ösztöndíjjal folytatnak magyarországi tanulmányokat.

Az elnyerhető támogatás összege
A pályázott ország megélhetési rátáitól függően a nyertes pályázó havi 200 000-350 000 Ft ösztöndíjban részesül. A támogatás összege időtartam-arányosan kerül meghatározásra, félhavi kerekítés elvével (a teljes hónapokon túl a tört hónapra a támogatás összegét az alábbi számítási mód alapján kerekítjük: további 1-10 nap esetén lefelé kerekítünk, a támogatott nem kap további ösztöndíjat; 11-20 nap esetén további félhavi ösztöndíjösszeget kap a támogatott; 21 napnál hosszabb időtartamra további egyhavi ösztöndíjösszeget kap a támogatott). Az ösztöndíjas időszak időtartamához európai országok esetén további 1+1 napot, míg Európán kívüli országokba további 2+2 napot számítunk az utazási napokra. (Az ösztöndíj utalása két részletben történik, a támogatási szerződés aláírását követően az ösztöndíj 90%-át utaljuk, a fennmaradó 10%-ot pedig a hazaérkezést és a mobilitás lezárását követően.)

A pályázat benyújtása
Pályázatot a http://www.scholarship.hu oldalon elérhető online pályázati űrlap kitöltésével és a szükséges mellékletek csatolásával lehet beadni. A pályázati útmutató elérhető itt: http://www.tka.hu/docs/palyazatok/online_palyazat_kitoltesi_utmutato_2017febr.pdf

Csatolandó mellékletek:
– Kinyomtatott, eredeti aláírással ellátott, keltezett és beszkennelt pályázati adatlap a pályázati rendszerből generált adatokkal;
– Kitöltött motivációs levél és munkaterv (minta használata kötelező);
– Kitöltött, kinyomtatott, eredeti aláírással ellátott és keltezett szaktanári ajánlás (szakvezető/tanszékvezető/intézetvezető ajánlása) és kitöltött, kinyomtatott, eredeti aláírással és pecséttel ellátott, keltezett intézményi jóváhagyás (a nemzetközi kapcsolatokért felelős szervezeti egység jóváhagyása) beszkennelve (minta használata kötelező);
– A tanulmányi osztály által hitelesített (kinyomtatott, eredeti aláírással és pecséttel ellátott, beszkennelt) igazolás(ok) (Igazolás tanulmányi adatokról mintadokumentum, vagy törzslapkivonat, teljesítésigazolás, Neptun/ETR kivonat, leckekönyvmásolat) a hallgató jelenlegi képzésének tanulmányi adatairól, amely(ek)en szerepel a hallgató neve, tanulmányi azonosítója, oktatási azonosítója, a felsőoktatási intézmény neve, a képzés megnevezése, szintje, oktatási nyelve, munkarendje, a képzés keretében teljesített aktív félévek száma, valamint az összesített korrigált kreditindex értéke (minta használata javasolt);
– A tanulmányok nyelvének/nyelveinek megfelelő ismeretét igazoló dokumentum(ok): legalább B2 szintű (középfokú), komplex nyelvvizsga-bizonyítvány(ok); vagy a küldő felsőoktatási intézmény nyelvi lektorátusa vagy nyelvi tanszéke vagy nyelviskola által hitelesített (kinyomtatott, eredeti aláírással és pecséttel ellátott, beszkennelt) igazolás a legalább B2 szintű (középfokú), komplex nyelvtudás(ok) meglétéről, vagy a minimum középszintű nyelvvizsgával egyenértékű dokumentum a 137/2008. (V. 16.) Korm. rendelet szerint (amennyiben a fogadó egyetem ennél magasabb szintű nyelvi követelményeket támaszt a kiutazó hallgatókkal szemben, akkor az az irányadó);
– OTDK 1-3. helyezés vagy különdíj igazolása; nemzetközi szakmai publikáció elérhetősége (linkje); nemzetközi szakmai konferencián előadás megtartására vonatkozó oklevél vagy igazolás; nemzetközi szintű szakmai versenyen elért 1-3. helyezés vagy különdíj igazolása; TDK vagy OTDK részvétel igazolása; aktív szakkollégiumi tevékenység igazolása; a szakos tanulmányokhoz kapcsolódó egyéb kiemelkedő tudományos, művészeti és sporttevékenység igazolása;
– Egyéb szakmai és közéleti önkéntes tevékenység (pl. szakmai szervezetben betöltött tisztség, demonstrátori tevékenység, szakmai rendezvény aktív szervezése, külföldi hallgatók mentorálása, mobilitási órán történő előadás, ESN-ben vagy egyéb nemzetközi hallgatói szervezetben folytatott tevékenység stb.) kitöltött, kinyomtatott, eredeti aláírással és pecséttel vagy eredeti aláírással és fejléccel ellátott, keltezett és beszkennelt igazolása (minta használata kötelező);
– Szociális kiegészítő támogatásra való jogosultság esetén kitöltött, kinyomtatott, eredeti aláírással és pecséttel ellátott, keltezett és beszkennelt igazolás (minta használata kötelező);
– Tartósan beteg vagy fogyatékkal élő hallgatók 3 hónapnál nem régebbi kórtörténeti összefoglalója vagy krónikus betegség esetén a betegség megállapításának igazolása;
– Egyéb, a pályázat szempontjából fontosnak tartott dokumentumok.
Csak kinyomtatott, eredeti (nem elektronikus és nem elektronikusan a dokumentumra illesztett) aláírással és – ahol szükséges – pecséttel ellátott és beszkennelt dokumentumokat fogadunk el. Az aláírások és pecsétek képként történő beillesztése nem elfogadható.

Hirdetés:

Pályázat benyújtásának módja:
– amennyiben a hallgató Erasmus+ programországban teljesítendő részképzésre pályázik, akkor az Erasmus+ részképzésre vonatkozó pályázatot is be kell nyújtania a küldő felsőoktatási intézmény Erasmus+ ügyekkel foglalkozó szervezeti egységéhez a helyi Erasmus+ pályázati felhívásnak megfelelően;
– amennyiben a hallgató egyéb országba pályázik, akkor feltétlenül konzultáljon a küldő felsőoktatási intézmény nemzetközi irodájával arról, hogy a Campus Mundi pályázaton kívül szükséges-e más típusú pályázatot is beadnia.

Pályázat beadása folyamatosan lehetséges. A pályázatot legkésőbb a külföldi tanulmányok kezdő napja előtt 3 hónappal ajánlott benyújtani. A pályázati felület 2018. március 30-án 23:00 óráig elérhető.
Visszamenőleges támogatás nem igényelhető, csak a pályázat benyújtása utáni időszakra igényelhető ösztöndíj.

A pályázatok bírálata, döntés
Az értékelés menete:
– A benyújtott pályázatokat a küldő felsőoktatási intézmény formailag elbírálja. A formai bírálat során csak a pályázati felhívás és az online pályázati felület útmutatásainak minden tekintetben megfelelő pályázat fogadható el. A formai hibás pályázatok automatikusan elutasításra kerülnek.
– A formailag elfogadott pályázatokat a küldő felsőoktatási intézmény az előre meghatározott bírálati szempontrendszer (1. sz. melléklet) alapján értékeli az elektronikus pályázati rendszerben.
– A Tempus Közalapítvány kuratóriuma a rendelkezésre álló keretösszeg figyelembevételével havonta dönt az ösztöndíjasok létszámáról és az egyéni ösztöndíjak összegéről. A döntés várható időpontja az intézményi bírálattól és javaslattételtől számított 2 hónap.
– A döntést követően a pályázati rendszerben a Tempus Közalapítvány beállítja a pályázat státuszát (támogatott/várólistás/elutasított). Az Erasmus+ program keretében kiutazó, Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók számára a küldő felsőoktatási intézmény előkészíti az Erasmus+ zero grant támogatási szerződést.
– A pályázati rendszerből letölthető lesz a Tempus Közalapítvánnyal megkötendő Campus Mundi egyéni támogatási szerződés. (A várólistás hallgatók támogatott hallgató visszalépése esetén kaphatnak támogatott státuszt; ezt a pályázati rendszerben jelezzük majd.)

A Tempus Közalapítvány kuratóriumának döntése ellen fellebbezésre nincs lehetőség.

A pályázatot benyújtók pályázatuk benyújtásával tudomásul veszik, hogy a szerződéskötés elmaradása, a pályázati felhívás visszavonása, módosítása, új pályázati felhívás közzététele, valamint a meghirdetett pályázati tevékenység elmaradása miatt kártérítési vagy egyéb megtérítési igénnyel semmilyen jogcímen nem léphetnek fel sem a küldő intézménnyel, sem a Tempus Közalapítvánnyal szemben.

Kiegészítő információk
– Amennyiben a pályázó Erasmus+ programországban szeretne részképzést teljesíteni, a pályázat eredményességének feltétele, hogy az intézményi Erasmus+ pályázaton is benyújtotta Erasmus+ státusz elnyerésére irányuló pályázatát, és annak megvalósítását a küldő felsőoktatási intézmény támogatja. (Erasmus+ programországban történő részképzés esetében csak nyertes Erasmus+ pályázattal rendelkező hallgató kaphat Campus Mundi ösztöndíjat.)
– Nem magyar állampolgárok vagy kettős állampolgárságú hallgatók az állampolgárságot adó ország irányába abban az esetben nyújthatnak be pályázatot, ha életvitelszerűen Magyarországon élnek. Az állampolgárságot adó országba történő kiutazás a bírálat során a legalacsonyabb prioritást kapja.
– Nem nyújthat be pályázatot, illetve nem kaphat Campus Mundi ösztöndíjat:
o aki a Tempus Közalapítvány által nyújtott támogatás kapcsán nem tett eleget elszámolási és/vagy beszámolási kötelezettségének;
o akiről hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a pályázat tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a pályázat benyújtásakor vagy ezt követően a pályázat elbírálása során bármikor;
o aki a pályázat benyújtását megelőző három naptári éven belül az államháztartás alrendszereiből juttatott valamely támogatással összefüggésben a támogatási szerződésében foglaltakat nem vagy csak részben teljesítette;
o aki a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó a 2007. évi CLXXXI.tv. 6.§ és 8.§-a értelmében;
o akinek a részvételből való kizártságának tényét a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 13. §-a alapján az erre vonatkozó hivatalos honlapon (http://www.kozpenzpalyazat.gov.hu) közzétették.
– A pályázat benyújtása után hiánypótlásra nincs lehetőség, kivéve, ha erre technikai okokból kerülne sor (pl. feltöltött fájl megsérül, nem olvasható).
– Egy pályázati fordulóban a hallgató ösztöndíj-típusonként egy-egy pályázatot nyújthat be. Amennyiben egyszerre több ösztöndíjtípusra pályázik, a pályázott tevékenységek és a megvalósítás időszakai nem eshetnek egybe.
– A Campus Mundi program teljes futamideje alatt (2016-2021) egy hallgató képzési ciklusonként legfeljebb 12 hónap időtartamban nyerhet el támogatást (részképzés és szakmai gyakorlat összes időtartama). Ebbe a rövid tanulmányút ideje nem tartozik bele.

A pályázat beadásával a pályázó egyúttal hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat megvalósításával kapcsolatos valamennyi adatát küldő felsőoktatási intézménye és a Tempus Közalapítvány a pályázati program végrehajtása érdekében kezelje.

Bővebb információ, a kötelező és javasolt mintadokumentumok, az online pályázat kitöltési útmutató és a Gyakran Ismételt Kérdésekre adott válaszok a http://www.campusmundi.hu honlapon megtalálhatók. További kérdések esetén a campusmundi@tpf.hu e-mail-címen vagy munkanapokon 8.30 és 14.30 között a +36-1-237-1310 telefonszámon érdeklődhet.

Pályázni folyamatosan lehet 2018. március 30-ig
http://tka.hu/palyazatok/4888/campus-mundi-osztondij-kulfoldi-reszkepzeshez

Forrás : pafi.hu

WRITER

Hirdetés:

Hasonló cikkek >>>>>

TÖBB TÍZEZER FORINTOT BUKIK TÖBB SZÁZEZER MAGYAR EZUTÁN A FIZETÉSÉBŐL, MÁR MÁJUSTÓL!
ELKÉPESZTŐ IDŐJÁRÁST JÖN >> ERRE MÉG A METEOROLÓGUSOK SEM SZÁMÍTOTTAK! ÓRIÁSI KÁROKAT ...
BOJLERESEK FIGYELEM! ARRA KÉRIK A BOJLERES LAKÁSBAN, HÁZBAN ÉLŐKET, HOGY MÉG MA ELLENŐRIZZÉK LE EZEK...
TUDTAD, HOGY HA FOLYTON HÍVOGAT A BANK VAGY A KÖVETELÉSKEZELŐ, AZ JOGSÉRTÉS?
ÍGY NYARALHATSZ IDÉN NYÁRON TELJESEN INGYEN FRANCIAORSZÁGBAN! FOGLALJ MINÉL ELŐBB, LIMITÁLT A HELYEK...
VIGYÁZAT! HIVATALOSNAK TŰNŐ LEVELET DOBÁLNAK A POSTALÁDÁKBA! HA ÖN IS MEGKAPJA ÉS EZ A SZÖVEG VAN BE...
NAGYON KOMOLY BEJELNTÉSRE SZÁMÍTHATNAK A NYUGDÍJASOK >> EZ NAGYON NAGYOT FOG DURRANNI! SZÉLES ...
VIGYÁZAT! PÁR ÓRÁJA FELHÍVÁST ADOTT KI A RENDŐRSÉG - MINDEN MOBILOS VESZÉLYBEN VAN! A TELEKOM, A TE...