ÍGY IS KAPHAT PÉNZT MEGLÉVŐ LAKÁSÁNAK FELÚJÍTÁSÁRA, RENOVÁLÁSÁRA! ERRŐL CSAK NAGYON KEVESEN TUDNAK, PEDIG NAGYON KOMOLY ÖSSZEGRŐL BESZÉLÜNK! ITT A TÁJÉKOZTATÓ >>>

Hirdetés:

Így is kaphat pénzt, támogatást  lakásfelújításra vagy vásárlásra – komoly összegről lehet szó!

A munkáltatótól kapott pénzügyi segítség lehet a legolcsóbb, ha a dolgozónak szerencséje van, és a cége képes és hajlandó különféle kedvezményekkel támogatni a munkavállalóit. A bérelőleg vagy a munkáltatói kölcsön mellett a vállalatok több más módon is segíthetik a kollégáikat, például azokat, akik építkezésbe fogtak. A tervezőket és kivitelezőket egyre több cég keresi meg a munkavállalóinak lakáshoz jutását célzó beruházások tervével.
Gyakran előfordulhat, hogy a munkavállaló pénzügyi segítségre szorul, és egy-egy nagyobb értékű használati cikk vásárlásakor, ház vagy lakás felújításkor nem bankhoz, hanem a munkahelyéhez fordul, hogy fizetési előleget, munkáltatói kölcsönt vegyen fel.

Kamatmentes hitel vásárlásra, lakásfelújításra

A debreceni polgármesteri hivatal dolgozói például illetmény- vagy fizetéselőleget kaphatnak – közölte a település jegyzője, Szekeres Antal.  A juttatás maximális összege személyre szabott, az egyén nettó munkabérének a kétszerese lehet, és hat hónapon belül kell egyenlő részletekben visszafizetni.

A kamatmentes támogatási fajta, amely a bruttó 200 ezer forintos cafeteria-juttatáson felül igényelhető, népszerű a munkavállalók körében, a megadásáról a munkáltató dönthet. Az igényelt pénzt a dolgozók főleg lakásfelújításra, nagyobb értékű ingóságok vásárlására, valamint egészségügyi kiadásokra, új szemüvegre, gyógykezelésre, gyógyszerre fordítják.

Hirdetés:

Az egyik nagy amerikai cég debreceni telephelyén, ahol ezeregyszáz ember dolgozik, tavaly bevezették, hogy a cafeteria keretében kapott összeget a munkavállaló lakáshitelének törlesztésére is fordíthatja. A 2015-ös kezdéskor a munkavállalók 10 százaléka választotta ezt a juttatási elemet a cafeterián belül, idén már 15 százalékuk.

 

Nem kötelező

Máriás Attila munkaügyi tanácsadó elmondta, a bérelőleg mellett létezhet munkáltatói kölcsön, illetve az egyéb szociális célú segély, juttatás, mint például a munkaidő-kedvezmény, a plusz szabadidő vagy a fizetés nélküli szabadság.

A szakember hangsúlyozta, ezek azonban nem járnak alanyi jogon, illetve nem követelhetők ki minden egyes munkahelyen. Ezen kedvezmények megadása, azok feltételei a munkáltatótól függenek, annak méretétől, vállalati politikájától, ágazatától.

Egyes esetektől eltekintve a munkaadó számára nem kötelező, hogy kérelem esetén munkabérelőleget vagy munkáltatói kölcsönt adjon. A kivételek közé tartozik, ha a munkavállaló teljesítménybért kap, és a tevékenység eredménye – és így a munkabér – csak egy hónapnál hosszabb idő után állapítható meg.

Máriás Attila felhívta a figyelmet, hogy a kötelező juttatásokkal szemben, mint a bérpótlék, a cafeteria léte is a munkáltató döntésétől függ.

Forrás : hirado.hu

 

Hasonló cikkek >>>>>

EZT BIZTOSAN NEM TUDTAD A TRAFFIPAXOKRÓL! TILOS VAGY NEM TILOS A TRAFFIPAXOT VILLOGÁSSAL ELŐRE JEL...
FIGYELEM! 100-SZOROS ENERGIÁKAT SZABADÍT FEL A MA ÉJSZAKAI TELIHOLD! ELSÖPRŐ VÁLTOZÁSOKAT HOZ AZ ÉLE...
HÁZASPÁROK, PÁROK FIGYELEM! 300 EZER FORINTOS TÁMOGATÁS, AMIRŐL SOKAN MÉG NEM HALLOTTAK!ÉLETTÁRSAKNA...
FIGYELEM! ÉLETBEVÁGÓ VÁLTOZÁS LÉPETT ÉLETBE! MINDEN AUTÓST ÉRINT! AZ ÚJ TÖRVÉNY AZ ÉLETÉT MENTHETI M...
INGYEN ELVIHETŐ MŰSZAKI CIKKEK, ELEKTRONIKAI CIKKEK - TÉVÉK, HŰTŐK, TELEFONOK, MONITOROK! MŰKÖDŐKÉPE...
NAGYON ROSSZ HÍR JÖTT A TV, INTERNET, MOBIL ELŐFIZETŐKNEK A HŰSÉGIDŐRŐL! ERRE SENKI NEM SZÁMÍTOTT! ...
RÁSZORULÓK FIGYELEM! BÚTOROK INGYEN MAGÁNSZEMÉLYEKNEK! - SZERKÉNYSOR, GARDRÓB SZEKRÉNY, KIHÚZHATÓ KA...
2018. ÁPRILS 1-TŐL MINDEN AUTÓS ÉLETÉBEN FONTOS VÁLTOZÁS JÖN! EZ ALÓL NEM BÚJHAT KI - KÖTELEZŐ LESZ...